II.Péter 1/ 1-4
2Pét 1:1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:
2Pét 1:2 Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.
2Pét 1:3 Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;
2Pét 1:4 Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.
Van sok vallás, amelyek azt mondják, hogy Jézus Krisztus nem Isten, hanem egy főangyal. De az Ige világosan kimondja, hogy Jézus mindig is Isten volt. Mi is így lássuk Őt! Közöttünk emberként járt, bemutatta, hogy emberként mi is tudunk ilyen életet élni, mint Ő.
Az, hogy a Szent Szellem lakik bennünk, maga az Isten lakik bennem.
1.vrsz. Péter apostol azoknak írja a levelet, akik megismerték Jézust. Azt mondja, hogy egyenlő az a hit bennünk, aki az apostolokban is volt. Le kell vennünk a figyelmünket a körülményekről. A hit megléte nem jelenti azt, hogy nem fogunk nehézségekkel találkozni. A bennünk lévő hit elégséges, hogy a nehézségeket legyőzzük. Ezzel kell átitatni a gondolatainkat. Nádszálból, oszlopok lehetünk! Áttöréseket érhetünk el!
II.Kor. 4/13
Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;
Zsidó 11/33-35
Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték.
Zsid 11:34 Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élétől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait.
Zsid 11:35 Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.
Ha azt mondjuk hiszünk, ez azt is jelenti, hogy a hit szelleme bennünk van!
Nem a természetes képességek által győztek az emberek a bibliában, hanem a hit szelleme által.
Nem voltak különbek, mint mi.
Már nem természetesen gondolkodik az ember, ha a hit szelleme felerősödik az emberben.
A bennünk lévő szellemet ne akadályozzuk a hozzállásunkkal, gondolkodásunkkal.
Igazságos cselekedeteket tenni, az ígéreteket elnyerni is a hit cselekedeteivel lehet.
Dánielt a hite miatt nem ették meg az oroszlánok.
Illést a hollók a hússal a hite miatt etették meg.
Valami van a hit szellemében, ami meg tud gyógyítani különféle betegségekből.
Jézus a szabadító, gyógyító, Ő az aki hordozta a betegségeinket. A hit szelleme áttöri a betegség korlátait. A testi, lelki betegségeket is.
Egyenlő értékű hitet nyertünk meg, mint az apostolok.
Nem olyan kenet van rajtunk, hogy éppenhogy megússzuk a dolgokat.
II.Kor.4/6-13
Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.
2Kor 4:7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.
2Kor 4:8 Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
2Kor 4:9 Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;
2Kor 4:10 Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.
2Kor 4:11 Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.
2Kor 4:12 Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.
2Kor 4:13 Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;
Az Atyáról rávetül a dicsőség Jézusra, Jézusról pedig ránk világít.
Isten szól, és a kijelentés szellemén keresztül a rhéma sugározza a szívünkbe Isten dicsőségét. Ezért fontos a kijelentés. Ezért fontos, hogy amikor hallgatjuk Isten Igéjét, akkor a kijelentés által történik lényeges változás az életünkben. Az Ige készteti az embert a jóra, változásra – ha bekerül az Ige a lényegünkbe, nem csupán akarati szinten áll meg. Egészen más dolog, amikor az ember fél, hogy „kikap” Istentől, és úgy próbálkozik, mintha a szívébe gyökerezik meg a kijelentés, és az ember elkezd változni.
Tudhatunk sok mindent, úgyis maradhatunk felszíni keresztények. De a metamorfózis a belsőnkben világosságot gyújtott Igén keresztül jön.
A cserép edényünkbe lettek kincsek belehelyezve.
Isten a tökéletesség, lehajol a tökéletlenekhez, és kincseket helyez belénk. Ez nem a mi érdemünk, ezt őriznünk kell.
Mégis olyan helyzetekbe kerülhetünk, ahol üldöztetünk, nyomorgatunk. De a hit szelleme nem engedi, hogy kudarcot valljunk.
Látszódjon meg az életünkben Jézus élete. Hogyan? Például meggyógyulunk betegségekből.
Az, hogy hiszünk a beszédünkben meg kell mutatkoznia. Ez a beszéd akkor történik, amikor a körülmények ellentmondanak a hitünk tárgyának.
II.Tim. 1/5
Eszembe jutván a benned levő, képmutatás nélkül való hit, amely lakozott először a te nagyanyádban Loisban és anyádban Eunikában; meg vagyok azonban győződve, hogy benned is.
Át tudjuk adni a gyerekeknek a képmutatás nélküli hitet. A gyerekek a szellemet veszik át először az otthonból. Az, hogyan működik a hitünk, azt át fogjuk adni a gyerekeinknek.
Galata 2/20
Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.
Isten fiának a hite van bennünk.
Nekünk Istentől átadatott hitünk van, nem mi állítottok elő a hitet. Ez sem természetes, hogy hiszünk, egy természetfeletti valóság maga a hit is.
II.Péter 1/1
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:
1. Megigazulás ajándéka
Ez az az igazságosság, ami nem a sajátunk, hanem átadják nekünk. Isten igaznak nyilvánít bennünket. Így nyertük el az üdvösséget.
Nem tudtunk ezért tenni semmit. Már akkor szeretett bennünket, amikor még semmi jót nem tettünk, és nem volt bennünk semmi jó.
Hogy lehet, hogy amikor még nem voltunk hívők, nem izgultunk azon, hogy elkárhozunk e. Miután hívők lettünk, azon tépelődünk, hogy vajon megfelelünk e? Pedig a megigazultság Isten ajándéka. Semmit nem kellett csinálni, csak hittel elfogadni, amit Jézus megtett és Isten nekünk tulajdonította.
A megigazultság egy érési folyamat. Mindenkinél más időben történik meg.
A hívő keresztény nem a saját igazságával áll Isten előtt, hanem Krisztuséval! Erről akarja az ördög elvonni a figyelmünket, és magunkra irányítani.
II.Kor. 5/17-21
2Kor 5:17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.
2Kor 5:18 Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nekünk adta a békéltetés szolgálatát;
2Kor 5:19 Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.
2Kor 5:20 Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.
2Kor 5:21 Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.
A megbékéltetésbe másokat is bele kell vinnünk.
Krisztusban békéltette meg Önmagával a világot. Nem számítja be Isten a bűneinket, ha Krisztusban vagyunk.
Jézus maga lett a bűn, a golgotai kereszten. Ő maga átokká vált értünk.
Isten miattunk hagyta el a Fiát. Ne hordozzuk ezért a bűneinket. Isten igazságai lettünk Jézusban.
Nem tudjuk azt mondani, hogy böjtöltünk x napot, vagy olvastunk, imádkoztunk sok – sok órát, ezért igaz emberek vagyunk. Nem kell teljesítenünk ahhoz, hogy a fiak kenyeréhez hozzáférjünk. AJÁNDÉK! Ezért nem lehet dicsekedni vele.
Titus 3/4-7
Tit 3:4 De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent,
Tit 3:5 Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,
Tit 3:6 Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által;
Tit 3:7 Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
Meg sem érdemeljük, és mégis igazak vagyunk. De jó lenne nemcsak igaznak lenni, hanem igazakként is cselekdni.
Filippi 3/8-10
Fil 3:8 Sőt annak felette [most] is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,
Fil 3:9 És találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján:
Fil 3:10 Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához;
Ézs 54:14
Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád.
Az igazságosságunk miatt vagyunk erős emberek. Ha csak tulajdonított igazságunk van, de nem járunk benne, akkor esünk – kelünk.
Tehát, ha megigazított emberek vagyunk, de nem ehhez méltó életmódot élünk, akkor a félelmek, nyomor utolérhetik az embert.
Mit jelent az, hogy Jézus Krisztust megismerni?
Milyen áldásai vannak?
A megismerés nem ugyanaz, mint a teológiai tudás. Az igazi megismerés kapcsolat által történik. Ez egy folyamat.
Az ember tele van hiedelemmel, hogy hogyan gondolkozzon valaki felől. Sokszor ez befolyásolja egy másik ember megismerését.
A szívvel való ismeret még mélyebb ismeret.
Így van Krisztussal is, az ismeretbe bele kerül a szellem és a szív is. Mindkettőnkké.
II.Péter 2/20
Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél.
Megmenekülni a világ fertőzéséből nem teológia által lehet, hanem Isten ismerete által. Elkezdi az ember elkerülni a világ szennyeződését. Ez egy szellemi kosz. Nem is kell konkrét rosszat csinálni hozzá, egyszerűen a világ önmagában szennyez. Ugyanígy a keserűség, keserű emberek is fertőznek. A szavai által mutatja ki, hogy keserű.
Júdás 1/8
Hasonlóképpen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.
Egy másik tudatállapotba kerülhet az ember a filmek, alkohol és a keserű beszédek által is. A saját belső elképzeléseik és vágyaik olyan erősen hatnak az emberre, hogy ebből fakadnak bűnök. Más a valóságérzékelésük.
Jer 23:25
Hallottam, amit a próféták mondanak, akik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam.
A hamis próféták leuralni akarják az embereket a beszédükkel.
A Krisztus ismerete által tudjuk ezeket a fertőzéseket elkerülni, hamis uralom alól megmenekülni.
2. Kegyelem ajándéka
II.Péter 1/2
Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.
Isten ingyenes jóindulata. Nem azért jóindulatú hozzánk, mert valamit csináltunk, hanem Jézusra való tekintettel nem azt adja nekünk, amit megérdemelnénk.
I.Péter 5/10
A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,
A kegyelem által erősíttetik meg a szív. Kegyelem nélkül nem tud szilárddá válni az ember.
Ő a MINDEN kegyelem Istene, tehát nincs olyan élethelyzet, amire ne lenne elegendő a kegyelem!
II.Kor. 12/7-10
És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nekem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
2Kor 12:8 Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el [ez] tőlem;
2Kor 12:9 És ezt mondá nekem: Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
2Kor 12:10 Annak okáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.
A 7.vrsz. nem betegségre utal! Hanem üldöztetésekre.
Az Ige azt mondja, hogy fogadd el Isten kegyelmét arra a helyzetre, amit nem tudsz megoldani. Akkor teret adsz Isten kegyelmének, hogy változást hozzon az életünkbe!
Amikor elfogadjuk, hogy Isten kegyelme elég az adott helyzetre, akkor bejön Isten ereje arra a helyzetre, és átvált örömre – hogy úgyis Isten meg nem érdemelt kegyelme rájön a helyzetemre.
Ha a lelkem, pszichém erős, akkor nem tud Krisztus kegyelme a helyzetre jönni és megoldani.
10.vrsz. erőtlenség = sérülések, sebek.
Ha gyönyörködök a sérülésekben, sebekben akkor a meg nem bocsátás, keserűség megerőtlenül.
Bántalmazás = gyalázat.
Ne csak olyanba gyönyörködjünk, ami szép, jó.
Szorongattatás = nehéz, szorult helyzet
Nem azért kell gyönyörködni, hogy mennyire borzalmas helyzetben vagyok, hanem azért, hogy mekkora Isten ereje, hogy egy ilyen nehéz helyzetből ki tud menteni.
Sebekre a válasz: Krisztus ereje lakozik bennünk.
Elkerülhetetlen helyzetekre a válasz: Krisztus a vígasztalás Istene.
Üldözésekre a válasz:
Márk 10/30
Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.
házak, anyagi javak, szántóföldeket – áldásosztások!
Szorult helyzetekre a válasz: Krisztus szeretete
Apcsel 7/9-10
Apcs 7:9 A pátriárkák pedig irigységből eladák Józsefet Egyiptomba; de Isten vele vala,
Apcs 7:10 És megszabadítá őt minden nyomorúságából, és ada neki kedvességet és bölcsességet a fáraó előtt, Egyiptom királya előtt, ki őt Egyiptom fölé és az ő egész háza fölé kormányzóul állatá.
József nem panaszkodott a testvéreire, helyzetére. Volt egy látása, és meg is szabadult minden nyomorúságból.
II.Kor.9/8
Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek,
Nem apad el ez a forrás! Nem csak egyszer veszünk kegyelmet. Hanem kegyelmet, kegyelemre veszünk. Isten a kegyelmet az alázatosoknak adja. Meg kell aláznunk magunkat, cserépedények vagyunk, szűkölködünk Isten dicsőségében.
Róma 5/6-10
Róm 5:6 Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.
Róm 5:7 Bizonyára igazért [is] alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki.
Róm 5:8 Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt.
Róm 5:9 Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.
Róm 5:10 Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele.
Át kell élnünk Isten kegyelmének a hullámzását, meg kell erősödnünk benne.