Lukács 1/36-37
„És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, akit meddőnek hívtak:
Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.”
A hit összekapcsol bennünket azzal az igazsággal, hogy a hittel Istennél nincsen lehetetlen. Zakariás felesége, noha meddő volt, az angyal által kimondott isteni szó után alkalmassá vált, hogy gyermeke legyen.
Máté 17/19-20
„Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?
Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.”
Akármilyen probléma van az életünkben, bármivel is küzdünk, Isten tud adni egy mustármagnyi hitet, amivel megtörténhet a csoda. Ehhez ránk is szükség van, hogy befogadjuk az isteni hitet.
Egy dolog tudja megállítani Isten erejét, ez pedig a hitetlenség. Hitetlenségben, félelemben nem tud működni a kenet. A hit a nem látható dolgokkal van kapcsolatban, tehát minél többet figyeljük a tüneteket, körülményeket, annál jobban csökken az ember hite. A hitetlenség a látható dolgokról való meggyőződés. Annak az elfogadására ösztönzi az embert, hogy kizárólag a látható dolgok léteznek.
Foglalkoznunk kell a látható dolgokkal, de nem engedhetjük meg a lelkünknek, hogy a teher súlya alatt összeroppanjon és elnyomja a bennünk lévő hitet.
Jézus is szembesült a problémákkal (démonok, betegségek, átkok), de nem engedte, hogy hatással legyenek rá, és alájuk legyen rendelve.
Nem tehetjük meg azt sem, hogy egyáltalán nem vesszük figyelembe a problémákat, és azt sem, hogy annyira figyeljük a tapasztalatainkat, hogy hitetlenné tegyen minket. A problémák között is a figyelmünket az Úron kell tartanunk, ekkor tud a hitünk megnyilvánulni.
Márk 9/20-24
„És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.
A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.”
Jézus akar segíteni rajtunk, tenni tud értünk, Ő egy könyörülő személy! Ahhoz, hogy ezek a tulajdonságok működésbe lépjenek az életünkben szükséges a mi hitünk is!
Minden adott a helyzetünk megoldódásához Jézus részéről, az ember feladata a hit, mert aki hisz, annak a személynek semmi sem lehetetlen! Nem várnunk kell az Úrra, Ő vár ránk, hogy elkezdjük gyakorolni a hitünket.
A hit az életvitelünkben
Galata 3/11-12
„Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.
A törvény pedig nincs hitből, hanem amely ember cselekeszi azokat, élni fog azok által.”
Ahhoz, hogy jó életet éljünk itt a földön a törvény cselekedeteit be kell építenünk az életünkbe. Nem azért, hogy igazabbak legyünk, hanem egyszerűen azért, hogy minőségibb életünk legyen az Isten törvényét szem előtt tartó életmódunk által.
Isten előtt nem lesz igazsága az embernek, nem tud megigazulni a törvény betartása miatt. Hit által tudunk megigazulni. Isten törvénye jó és szent, arra mutat rá, hogy hol kell korrigálni magunkat, de a szívünket nem a törvény változtatja meg. Az igaz ember az, aki hitből él!
Róma 1/5
„Aki által vettük a kegyelmet és az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az ő nevéért.”
A hithez engedelmesség párosul, és vannak cselekedetei. Ezekkel a cselekedetekkel új szokásokat alakítunk ki, új módon gondolkodunk, beszélünk, az életvitelünk megváltozik. A hit megnyilvánul, aktívvá teszi az embert, és a különböző élethelyzetekben elkezdjük alkalmazni.
Az üdvözítő hit
Róma 10/9-10
„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.”
Ha a szívünkben hiszünk Jézus Krisztusban, az Ő feltámadásában, akkor üdvözülünk. Ez a fajta hit az üdvösségünkre vonatkozik, de például az anyagi áttörésben, a gyógyulásban, házassági problémák megoldásában nem hoz áttörést. Amikor egy konkrét területen szeretnénk szabadulást, akkor azon az adott területen kell elkezdenünk gyakorolni a hitünket.
A hit, mint a Szellem gyümölcse
Galata 5/22
„De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.”
Amit itt a Szellem gyümölcsei között hűségnek olvasunk, az eredetiben helyette a hit szó szerepel. Ez a fajta hit, ami a Szellem gyümölcse, az ember jellemében, személyiségében jelenik meg és létrehoz egy hitelességet, bizalmat.
A bizalom fokozatosan alakul ki egy másik ember iránt, egy belső biztosságot kezdünk el érezni, hogyha hitelesnek találjuk a cselekedeteit, életét.
Zsoltár 15/4
„A megbélyegzett útálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: aki kárára esküszik, és meg nem változtatja.”
A Szellem tudja azt a jellemet kimunkálni egy személyben, hogy amit megígért megtartja, még akkor is, ha időközben kiderül, hogy kára lesz belőle. A természetes gondolkozású ember kihátrálna belőle, mert az értelme azt mondaná.
Tehát a hit a jellemben is elkezd dolgozni, és elkötelezett életet él az ilyen ember.
Ez az elkötelezettség egyértelműen megnyilvánul akkor is, amikor a dolgok rosszul mennek, feszült a légkör – az ilyen ember megmarad a hűségben.
A hit karizmája
I.Kor. 12/1,7,9
1.„A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.”
7.„Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.”
9.„Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által.”
Ez a fajta hit Istennek a hitét adja át, az adott pillanatban. Ez nem a mi hitünk, amit gyakorolunk, hanem Isten ajándéka egy bizonyos helyzetben. Egy olyan isteni teljes hit, ami azonnal csodát hoz létre.
A hit felépítése egy kemény munka, de van olyan amikor a Szent Szellem egy pillanat alatt akkora hitet ad, hogy meg tud változni a lehetetlennek tűnő helyzet.
A bibliai hitet használjuk az életmódunkban, bekerül a szívünkben, mint egy mustármag és ebben növekszünk, amíg teljességre jut bennünk. Ha a beteljesedett hitünket használjuk, akkor megtörténnek a csodák. Viszont vannak helyzetek, amikor nincs idő a hitünk kimunkálására, fejlesztésére. Ekkor jelenik meg a hit karizmája a Szent Szellem által. Ez kizárólag arra a helyzetre és időre vonatkozik. Ehhez bátorság kell, mert hirtelen indítja a Szellem az embert, a beszédét, cselekedeteit.
A hit karizmájával nem tudunk mi magunk rendelkezni, ez a Szent Szellem megnyilvánulása.
Rendeljük alá magunkat Neki, hogy használni tudjon bennünket, megnyilvánulhasson rajtunk!